Mindig is közel állt a művészet hozzám, de fotózással, mint egyik válfajával csak középiskolai tanulmányaim során ismerkedtem meg. Sosem készültem tudatosan erre a pályára, a véletlennek köszönhetem, hogy közelről bepillantást nyerhettem a szakma rejtelmeibe.
Érettségi után nem volt kérdés számomra, ezt az utat szeretném folytatni, megtanulni, hogyan kell helyesen használni a fényképezőgépet. Két évig tanultam ezen művészeti ág szabályait, fortélyait, többek között az analóg és a digitális technikát is. A tanulási folyamat sosem ér véget, folyamatos cél a fejlődés, a megújulás.
Alkalmazott fotográfus szakképesítést szereztem, így a fotózás minden szegmensét megtanultam. A divatfotózást, műtermi fotózást, tárgy, természet, riportfotózást. Az iskola elvégzése után a munkaeszközöm lett a fényképezőgép és a munkám a fényképezés.
A munka lassan hobbivá is alakult, amikor a magam kedvéért készítettem képeket, amikor én kerestem a témát. Az évek alatt több fotópályázaton is részt vettem. Egytől egyig visszajelzésként tekintek rájuk, hiszen megtapasztalhattam mások számára sikerül-e láttatni azt, amit én látok az objektíven keresztül. Nemzetközi és hazai kiállításokon is szerepeltek már a fotóim, Szlovákiában, Lengyelországban, Erdélyben, Budapesten, Miskolcon, Kazincbarcikán és természetesen Sajószentpéteren is, ahol jelenleg élek.
Több témakörben alkotok, legyen szó bármilyen fotózásról, bármilyen témáról; célom a legtökéletesebb pillanat megragadása, éppen ezért mindig a maximumra törekszem, csak száz százalékos koncentráltsággal állok neki minden felkérésnek, fotós feladatnak.
Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsunk. A fényképezés az élet egyik formája.
Henri Cartier-Bresson